Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan

Az egyik legértelmetlenebb dolog a világon a háború. A háborúkban részt vevő katonák egy része elesik, egy része lelki és/vagy testi sérülésekkel megmenekül a halál torkából. Az a katona pedig, aki karcolás nélkül megússza, a szerencse fia. Akármelyik csoportról van azonban szó, elmondható, hogy mindannyian államférfiak, uralkodók játékszerei. A különböző népek egyes tagjai jól meglennének egymással, vezetőik gyűlölete, kapzsisága vezet véres és értelmetlen összecsapásokhoz.

Remarque személyesen megtapasztalta az I.világháború eseményeit a fronton. Ettől olyan kitűnő a könyv, nagyszerűen adja vissza a különböző események, helyszínek hangulatát, szól az embertelenség ellen, és a testvériességért.
A főszereplő a német Paul Baumer, aki szinte az iskolapadból kerül 18 évesen, a háború kitörésekor a frontra. Iskolatársaival és néhány idősebb katonatársával igazi bajtársi közösséget alkotnak. Nyugodtabb napjaikban az élelem pótlása a legfontosabb feladatuk, mivel a tábori koszt egyhangú és kevés. Baumer megfogalmazása szerint két dolog, ami a katona boldogságához szükséges: a jó étel és a nyugalom. Aztán a harctéren iszonyú borzalmak tanúi és részesei. A gránát szaggatta testrészek, a repeszek okozta halálos sebesülések vagy a lövészárokban mereven, elkékült arccal állók, akik egy váratlan gáztámadás áldozatai, mind-mind a világháború "kellékei". Remarque naturalista leírása néha szinte nekem is fájt olvasás közben, de még így is csak egy csöpp fogalmunk lehet róla, azokhoz képest akik megélték a szörnyűségeket. Jól mutatja ezt, amikor szabadságra hazatér és apja a harcokról kérdezgeti, Paul viszont egyrészt nem szívesen éli át újra a megtörtént eseményeket, másrészt szavakkal nem kifejezhetőek ezek a dolgok. Hogy is foghatnák fel igazán azt, amit átélt? Ezek a fiatal, szinte még gyerek katonák néhány hónap alatt elvesztették ártatlanságukat, megkomolyodtak és kemény kritikával illették az előttük járó, a háborút kirobbantó idősebb nemzedéket.
Az egyik legdrámaibb jelenet az, amikor Paul hogy önmaga túléljen, életében először, egy gránáttölcsérben tőrrel megöl egy ellenséges francia katonát. Órákig haldoklik még, de nem képes még egyszer leszúrni, helyette vizet ad neki és ellátja a sebét. Megsajnálja, hiszen mindketten áldozatai a nagy játszmának.
Később ő maga is megsebesül, egy bajtársával kórházban lábadozik. Amikor felépül újra visszakerül a frontra. Ekkorra már bajtársai többsége meghalt vagy megsebesült, hét osztálytársa közül már csak ő van a fronton. A sors azonban nem kegyes hozzá:
"Paul Baumer elesett 1918 októberében, egy napon, amely az egész fronton oly nyugodtan és csöndesen telt el, hogy a hadijelentés mindössze erre a mondatra szorítkozott: nyugaton a helyzet változatlan."
A szörnyű állóháború sok millió felesleges áldozatának egyike Paul Baumer, akit megfosztottak a boldog felnőttkortól és az élettől.

Az egyik legjobb háborúellenes regény.
Olvasás közben arra gondoltam: milyen szerencse, hogy nemzedékem nem volt részese mindennek!

Értékelés: 4/5