Erről a könyvről - ha jól emlékszem - középiskolai irodalom tanárnőmtől hallottam először, mint olvasásra igen ajánlott könyv. Akkor - mint sok más értékes könyv - kimaradt olvasmányaim közül. Aztán legutóbb akkor keltette fel ismét az érdeklődésemet, amikor a John Lennon-gyilkosságról olvastam és megtudtam, hogy Mark Chapman a merénylet előtt ezt a könyvet olvasgatta és még a gyilkosság után is a Zabhegyezőt szorongatta a kezében.A könyv sztorija annyi, hogy a főhős tizenévest sokadszorra kicsapják az éppen aktuális középiskolájából, lelép a suliból és mielőtt hazamenne a szüleihez, egy-két napot tölt New Yorkban lófrálással, ivással, néhány ismerőssel üti el az időt. Közben belelátunk a kamaszos lelkivilágába: szinte mindent utál és kritizál a körülötte lévő világból, embereket, szituációkat és persze ábrándokat kerget. Szerintem a megírása idején lehetett igazán érdekes (950-es évek) a sztori meg a nyelvezete miatt (bár ez utóbbi még most is élvezetessé teszi).
Chapman pedig - amellett, hogy komor zűr volt az elméjével - valószínűleg azért rokonszenvezett a sztorival, mert ő sem találta a helyét. A Zabhegyezőt pedig akaratlanul is még híresebbé tette.(Akit még jobban érdekel a Chapman-sztori, annak ajánlom figyelmébe a The Killing of John Lennon című filmet.)
Értékelés: 3/5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése