Bartis Attila: A nyugalom

Az utóbbi napokban éppen azon filóztam, hogy vajon mikor kerül újra a kezembe egy olyan könyv, ami nem csak az elmegy, vagy a viszonylag jó kategóriába tartozhat nálam, hanem az a fajta, ami után csak hümmög az ember, megbolydult lelki világának köszönhetően. Szóval, nem csak egy natúr iparosmunkára, hanem amolyan fejbekólintós könyvre vágytam már, ami még napok múlva is foglalkoztat, és nem hagy nyugodni.

Gondolataim, úgy tűnik meghallgatásra találtak. November végén jutottam egy használt, de megkímélt állapotú példányhoz e könyvből (kissé körülményes úton), de csak most került sorra. Viszont, talán nem utoljára!

Legutóbb Szabó Magda: Az ajtó című könyve volt rám hasonló hatással, valahogy az a könyv jutott eszembe már olvasás közben is. Hasonlóan megdöbbentő szituációk, drámaiság jellemzi Bartis könyvét is.

A hajdani színésznő, Weér Rebeka, 15 éven keresztül él író fiával egy fedél alatt, teljesen lemondva a külvilágról. Történet-mozaikok által pillanthatunk a múltnak mély kútjába. A színésznő csak a karrierjének élt, gyermekei érzelemvilágával nem túl sokat törődött, csak felszínesen foglalkozott velük, kusza kapcsolatokba bonyolódott. Gyermekkorukban Andor és Judit, anyjuk szeretethiányától szenvedett, vadidegen férfiakat voltak kénytelenek kerülgetni a lakásukban, nem igazán értették, hogy mi miért történik velük. Judit a hegedülésbe menekült, majd felnőttként nyugatra emigrált. Ekkor még javában tartott a szocializmus, a párt megbízottja pedig felszólította a színművésznőt, hogy tegyen meg mindent a lánya hazatérése érdekében. Mivel a lánya hajthatatlan volt, ő viszont a karrierjét fontosabbnak tartotta még a gyerekeinél is, inkább csináltatott egy temetési szertartást a lányának, mondván: számára ettől kezdve megszűnt létezni, őt vele ne zaklassák többé. Ám mindez kevés volt a párttitkárnak, és egy komoly összezördülés után migrénre hivatkozva többé ki sem mozdult a lakásból az asszony. Ő így menekült el a valóság elől, szép lassan be is csavarodott.

"(...) azt, hogy hogyan élünk, egyébként nem nagyon lehet elmondani senkinek. Az ember nem mondhatja az anyjáról, hogy bolond. Hogy adás után is nézi a tévét, hogy sorra szerelteti a biztonsági láncokat az ajtóra, meg ebéd közben feláll, mintha csak szalvétáért menne, a húskloffolóval összetöri a telefont, aztán visszaül elfogyasztani a maradék paradicsomlevest."

15 éven keresztül a fiára támaszkodik mindenben, sőt, állandó elszámoltatás alatt tartja. (Holvoltálfiam?, Hovámészfiam?) Tovább tarkítja a képet a látszatnak szánt, különös levelezés Judittal. Időközben feltűnik egy szintén titokzatos múltú nő az író életében, könyve kiadása kapcsán afférja lesz egy nála idősebb nővel, aki egykor apja szeretője is volt. Sok év elteltével újra hírt kap Juditról, megismeri az apja múltját. Amikor meghal az anyja, magát vádolja a halála miatt, a rabság után nem megkönnyebbülést érez, hanem lelkiismeret furdalást. Olyan súlyos hatással volt rá 35 éve, hogy nem is tudja feldolgozni sem múltját, sem a hirtelen rászakadt szabadságot.

Epizódszerűen derülnek ki a történetben az előzmények, az ok-okozati összefüggések kibontásakor egyre meghökkentőbb dolgokkal találkoztam, sorra "estek ki a csontvázak a szekrényből", oldalról oldalra lepleződtek le beteges viszonyok.
Önzés, hazugságok, félelem, menekülés. Talán ezek a legjellemzőbb szavak, amik eszembe jutnak a regény kapcsán.

Bartis a történetben szinte költői eszközökkel mesél, és beszélteti szereplőit. A drámai cselekmény mellett helyenként a humornak is jut hely, ellensúlyozva a komor, nyomasztó hangulatot. Nagyon tetszettek az író álmainak a megjelenítései, szimbolikája, továbbá a Kádár-korszakbeli és rendszerváltás környéki életképek, hangulatok felvillantása, beleszövése a regénybe. Szóval sok-sok fénylő mozaik darab, mindegyik másképp néz ki, de mindegyik a helyén van és tökéletes az egész.

Értékelés: 5/5