2010. február 1., hétfő

Takami Kósun: Battle Royale

Érdekes könyvhöz volt szerencsém, részben azért mert először olvastam japán szerzőtől, másrészt a történet sem mindennapi.
Az a bizonyos 18-as karika a könyv borítóján nem véletlenül látható, véres és kegyetlen események bemutatására kell készülnie az olvasónak.

Egy képzeletbeli országban, a Nagy Kelet-ázsiai Köztársaságban fasiszta, diktatórikus berendezkedésű rendszer működik, élén a Vezérrel. Gazdaságilag igen fejlett országról van szó, de az emberek elnyomásban élnek, működik a cenzúra, a lázadókat elteszik láb alól. Létezik egy, a Honvédelmi Erők Szárazföldi alakulata által, védelmi okokból alkalmazott hadi szimuláció, a Harci Kísérletek 68-as Számú Programja.

"Minden évben ötven (...) osztályt jelölnek ki a feladatra az ország középiskoláinak harmadik évfolyamából, különféle statisztikai felmérések céljából. Maga a kísérlet igen egyszerű: az egyes osztályokon belül egymással harcolnak a diákok, amíg egy fő marad, és mérik az ehhez szükséges időtartamot, stb. Minden osztályból az utolsó életben maradott (a győztes) élete végéig rendszeres havi juttatásban és Vezérünk saját kézjegyével ellátott oklevélben részesül."

Erre az esztelen vérengzésre ezúttal a Siroivai Önkormányzati Középiskola 3.b osztálya lett kiválasztva, összesen 42 tanuló (21 lány, 21 fiú). Kezdetben minderről semmit sem tudnak, abban a boldog tudatban utaznak egy buszon, hogy osztálykiránduláson vesznek részt. Hamarosan azonban rémálommá válik az út, amikor útközben altatógázzal elkábítják a tanulókat, majd egy ismeretlen tanteremben ébrednek fel, nyakukon egy fémpánttal. Kiderül, hogy új osztályfőnököt kaptak Szakamocsi személyében, mert az előző nem volt hajlandó együttműködni a Programban, miheztartás végett az előző oszifőnök maradványai azon nyomban bemutatásra kerülnek.
A tanulók megtudják, hogy egy kis szigeten vannak, itt zajlik a mostani Program. A lakókat előzőleg kitelepítették, a szigeten lévő házakat, objektumokat használhatják átmeneti rejtőzködésre is, akárcsak a sziklás hegyeket, erdőket. A sziget zónákra van osztva, a tanulókon lévő fémpánt egy-egy tiltott zónává nyilvánított területen rádiójel által vezérelve felrobban. Pár óránként mindig más zóna válik tiltottá, hogy mozgásra kényszerítsék a tanulókat. A területet az iskola épületéből kamerákkal szemmel tartják, a beszélgetéseket lehallgatják. A sziget partjait hajók figyelik, megakadályozandó az esetleges szökést.
Természetesen döbbenten és értetlenül fogadják a beszámolót, és a vele járó erőszakot. Egy-két lázongó diák már itt, a sziget iskolájának tantermében elhalálozik, de a többség kénytelen nekiindulni az ismeretlennek, hogy a józan észnek ellentmondva, gyilkolásra kényszerítve próbáljon életben maradni. Útravalóul egy hátizsákot kapnak, benne egy térképpel, zseblámpával, iránytűvel, kevés kenyérrel és vízzel, plusz egy "zsákbamacska" fegyverrel, amit az öléshez használhatnak. Ölj, vagy téged ölnek meg! - ebben a kegyetlen "játékban" ez a fő szabály.

A könyv akkor indul be igazán, amikor a fiatalok egyesével kirajzanak a sziget iskolájából. Innentől kezdve naturális ábrázolásban kapunk beszámolót a legkülönfélébb halálesetekről. Mindenféle ölésre használható eszköz és fegyver felbukkan a tanulók kezében: nyílpuska, pisztoly, géppisztoly, tőr, sarló, jégtörő ár, fém baseball ütő, szekerce, sörétes puska, kézigránát, nuncsaku, kétélű búvárkés, összecsukható gumibot, golyóálló mellény, étkezési villa. A játék előrehaladtával a túlélők az elhalálozottaktól elvett fegyverekkel gyarapítják készletüket.

A szereplők között - mint egy átlag iskolai osztályban - különféle kapcsolati viszonyok vannak, ez is egy szempont abban a nagy taktikai játszmában, amelyben azt próbálják latolgatni, hogy ki az aki megbízható, akivel csapatba lehet verődni, és ki az, aki egyértelmű ellenség lehet. Eleve vannak akik senkiben sem bíznak, vagy túlságosan félnek, ők egyedül próbálnak túlélni. Akik már korábbi barátok, szerelmesek próbálnak egymáshoz csapódni, együtt maradni.
Néhányan nem akarnak "játszani", öldökölni. Ám: "Ha ebbe a játékba nem akarsz beszállni, az azt jelenti, hogy rászántad magad az öngyilkosságra." Vagy saját maguk lesznek öngyilkosok, vagy hagyják, hogy mások által haljanak meg.
Vannak akik az ölési kényszer ellenére is segítenek a bajba jutottakon, sérülteken. Egyesek őszintén, szívből, emberségből teszik, de vannak olyanok is akik számításból, taktikából, hogy utána könnyedén megölhessék őket.
Van, aki nem ismer kegyelmet, nem tétovázik, ha ölni kell. Hidegvérű és higgadt. Ilyen az egyik negatív szereplő, Kirijama Kazuo, aki az osztály rosszfiúja, sokan tartanak tőle, jogosan.
Ellenpontként ott van a Noriko nevű lány, és a két fiú: Suja és Kavada alkotta kis csoport. Véletlenül találnak egymásra és előzőleg nem is tartotta össze őket semmilyen kötelék. E könyvben ők azok a pozitív szereplők, akiknek szurkolhatunk. Igen jól helytállnak emberileg, és a túlélés szempontjából egyaránt.

Folyamatosan fogynak az idő előrehaladtával az emberek, a történet végén pedig, amikor már csak néhányan maradnak életben - van egy csavar. Ezt szándékosan nem akarom leleplezni.

A szereplőkre kényszerített különleges szituáció, a félelem, gyanakvás, taktikázás légköre izgalmas és érdekes helyzeteket eredményez, nem mellesleg a könyv komoly erkölcsi dilemmákat is felvet az "agyrém" szituációból adódóan. Némi kis A Legyek Ura utánérzés felderengett, persze ez esetben a fiatalok felügyelet alatt, kényszerítve vannak a kegyetlenkedésre.
A túlságosan naturalista ábrázolásmód nekem néha túl sok volt.

A könyv negatívuma a fordítás számlájára írható. A regény szövegében rengeteg "- Hallod, ..." kezdetű párbeszéddel találkoztam. Az élő beszédben is vannak, akik szinte minden mondatukat így kezdik, ha a másikat megszólítják, és engem ez idegesít egy idő után. A fordítónak erre ügyelnie kellett volna, mert sűrűn ismétlődik, és nem szép.
Vagy egy másik mondat, amitől ugyancsak elhúztam a szám:
"- Sajnálom, de most meghalok." Ez szerintem totál értelmetlenül hangzik, így nem szokott egy haldokló beszélni.
Kár az ilyen, és ehhez hasonló bakikért, mert az alapvetően rendben lévő történet élvezeti értékét nálam kissé lerontotta.

Értékelés: 4/5

8 megjegyzés:

Nita írta...

Pont a túlzott naturalizmus miatt nem merek belekezdeni...

Almost Zed írta...

Hát, ebben tényleg van egy jó adag.
Ámbár, láttam a blogodban, hogy az Amerikai psycho-n már túl vagy. Ha azzal boldogultál, szerintem ez sem lesz nagyobb megrázkódtatás. :)

Daniella írta...

Én csak a filmet láttam, abban is voltak ilyen ügyetlen mondatok, kicsit viccesre volt véve szerintem, bár a japánoknál ez alap. Te láttad a filmet?

Almost Zed írta...

Dana:
Ha horror-vígjátéknak készül a könyv és a film, akkor még elmenne, de máskülönben fura. Vagy ezek szerint ez a japán művek sajátossága...

A filmet még nem láttam, épp most akarom megnézni.

Nita írta...

Na, ebben igazad lehet, azon a könyvön nagyon nehéz túltenni...

Nani írta...

hát igen, a japánok tényleg kissé furák, de szerintem az összes bakijával együtt is remek történet, a kimondottan nagy terjedelem ellenére egykettőre végeztem vele

és ami nekem még nagyon tetszett benne, hogy nem kiszámítható a vége

ha elfogadsz egy tanácsot, ne nézd meg a filmet, vagy ha mindenképp szeretnéd, ne legyenek elvárásaid, a könyvhöz képest egy nagy nulla

Almost Zed írta...

Nani: A vége nekem is kellemes meglepetés volt.
Ami a filmet illeti, már túl vagyok rajta. Ha van filmes adaptációja egy könyvnek, kíváncsi vagyok arra is, de csak a könyv után! Egy jó pár könyv+film párosításon már túl vagyok, így hát nem ér túl nagy megrázkódtatásként, hogy általában a filmes megvalósítások gyengébbek - tisztelet a kivételnek. Inkább megerősít abban, hogy több könyvet érdemes olvasni, mint filmet nézni.

Alessa írta...

"így nem szokott egy haldokló beszélni."
..biztos rengeteg haldoklóval találkoztál már, hogy ezt így megállapítsd.
A mondat teljesen korrekt volt az adott szituációban, mert nem csak úgy random bevágta a szereplő hogy "hát sajnálom én meghalok" és puff kidőlt, hanem ez egy párbeszéd részeként volt jelen.. aminek ezzel közel sem volt vége.
Meg amúgy is, hol van az megmondva, hogy hogy kéne egy haldoklónak beszélnie?? ehh.
Rendkívüli könyv volt.