2010. február 11., csütörtök

Popper Péter: Pilátus testamentuma

Jézus történetét, korát már sokféle nézőpontból feldolgozták, interpretálták. Az egyik egyedi nézőpontot Popper Péter regénye adja. Már attól is különleges a könyv, hogy tudtommal regényírással sem ezt megelőzően, sem később nem próbálkozott. Ennek ellenére, könyve jól sikerült, már ami egy regény kritériumainak való megfelelést illeti. Magával a történettel, már nem biztos hogy mindenki elégedett lesz aki olvassa, hiszen az evangéliumtól és a kritikai vallástörténettől eltérő felfogásban vetette papírra.

A regény Pontius Pilátus, Júdea római helytartójának fiktív időskori visszaemlékezéseiről szól. Az ő szemszögéből Először felidézi karrierjét, ahogy halad előre a katonai ranglétrán. Harmincas éveiben, amikor megakad előrehaladása pályafutásában, akkori szokás szerint elmegy egy jósdába, hogy megtudja: mi várhat még rá? Ekkor figyelmezteti először egy papnő a jövőjében rejlő veszélyekre:

"Olyan végzetek közelednek hozzád, amelyeket nemigen bír el közönséges halandó lelke. És te nem vagy felkészülve. Kezedben lesz a világ sorsa. De te el fogod szalasztani az alkalmat."

Egy hónap múlva, kinevezik júdeai helytartónak. Elfoglalva állomáshelyét Jeruzsálemben, bemutatkozó látogatást tesz Heródes királynál.
Mint messziről az országba csöppent idegen, természetes kíváncsisággal viseltetik a nép, a kultúra iránt, szeretné jobban megismerni a helyi sajátosságokat, viszonyokat, elkezdeni tanulni a héber nyelvet. Mindezekhez nyújt neki segítséget a Keriáthbeli Jehuda (ismertebb nevén Júdás), hiszen művelt, több nyelven beszélő férfi. Egyik országfelderítő útján Pilátus - Jehuda segítségével - megismerkedik az aszkézisben élő Johanánnal (Keresztelő János). Ő beszél hitéről, és az eljövendő messiásról. Később Jehuda a zsidó nép hitvilágába avatja be Pilátust, akit egyre jobban foglalkoztatnak ezek a különös vallások:

"(...) tudtam, hogy végig fogom járni a kíváncsiság ösvényét. Valami ismeretlen izgalom vonzáskörébe kerültem. Megcsapott a veszély sugárzása is."

A főpapnál a zsidó vallásfelfogások (szadduceus és farizeus) közötti különbségekről érdeklődik. Az uralkodó és a papság is arról győzködi, hogy a legjobb, ha nem ártja magát bele vallási ügyekbe, mert ez egy igen érzékeny pont a nép életében. Egy újabb látogatás alkalmával felkeresi Nikodémuszt, a rabbit, aki beszámol neki egy galileai rabbi feltűnéséről, akit a tanítványai a messiásnak tartanak. A főpapság azonban a kétségének ad hangot ezzel kapcsolatban. Alapos vizsgálódás alá akarják vonni, ezért elküldik hozzá Jehudát, hogy tanítványául szegődjön, és megismerje tanításait. Ő lesz a főpapok füle.

Egy idő után, bizonyos tapasztalatokkal felvértezve Pilátus előtt nyilvánvalóvá válik, hogy Johanán meggyilkolása politikai és vallási érdeke is lenne a papságnak. Heródes hatalma szempontjából is veszélyessé válhat, mert ismeri és kapcsolatban áll a galileai rabbival.

Érdekes része a könyvnek, amikor Jehuda feljegyzéseiből idéz Pilátus. Itt jönnek azok a részek, amelyek a hagyománytól eltérően, más felfogásban mesélik Jézus történetét. E szerint már a fogantatása is Izrael majdani szabadságának kivívásáért történt. A zelóták (zsidó szabadságharcosok) összehozták a Dávid-házbeli Mirjám (Mária) és az öreg Heródes második fiának titkos nászát, melyből született a galileai. Az apát (tehát a saját fiát) Heródes lefejeztette, és a csecsemőket is legyilkoltatta, de a kis Jézust megmenekítették. Aztán Jehószit ben Pandora (József), az ács, beavattatván a zelóta mozgalom terveibe, vállalta a törvényes apaságot, és a házasságot Mirjámmal. Jézus szellemi és testi fejlesztése 21 éves koráig arra irányult, hogy majdan király legyen belőle. 21 évesen a harcművészetek elsajátítására elküldték a messzi keletre, 6 év múlva azonban egy teljesen más ember tért vissza: a világtól elvonult, szent ember benyomását keltette.

Amikor Johanán tervezett kivégzéséről értesül Pilátus, a fogva tartás helyszínére siet, hogy megakadályozza azt, de elkésik. A visszaúton egy esszénus (zsidó szerzetesi életet élő szekta tagja) nyilatkozata újabb figyelmeztetés Pilátusnak:

"A zelóták meg fogják próbálni, hogy a nocerbeli (názáreti) rabbi egyre terjedő népszerűségét, és tanításait a szegények igazságáról, Róma elleni lázadás szítására használják fel. És ez a rabbi életébe kerülhet. Johanánnak is ezért kellett meghalnia. S ebben az esetben te sem maradhatsz semleges, vagyis tétlen, Hegemon."

Az esszénus arra kéri, találkozzon Jesuával (Jézussal), személyesen vizsgálja meg, fenyegeti-e veszély Izrael békéjét.

Eddigre tehát nem csak vallási, hanem politikai problémává is kezd fajulni a problémakőr. Pilátus átgondolva a dolgokat, a következőre jut:
1. A zelóták a Róma elleni lázadáshoz fel akarják használni Jesuát, világi megváltónak feltüntetve, aki leráza Róma igáját, és Izrael trónjára ül.
2. Heródes is fél Jesuától, mint trónkövetelőt, a riválisának tartja. Ezért végeztette ki Johanánt, aki Jesua út-egyengetőjének nevezte magát.
3. Bár a hatalom fél Jesuától, de nem mer egyelőre fellépni ellene, amíg nem dőlt el, hogy a vallási vagy a világi messiás vonulhat be Izrael történetébe. Rómának a világival lenne dolga: le kellene rá sújtania.

Nikodémusznál létrejön a találkozó Jesua és Pilátus közt. Jesua különleges hatással van Pilátusra, visszaidézi egy másfél ezer évvel korábbi emlékét (egyik előző életét) és szembesíti betöltendő sorsával:

"- (...) mártsd meg a kardod a szívembe, ha eljön az óra.
- Dehát miért? Miért?
- A Föld túlságosan kemény lett. Kemény lett a test is és minden anyag. Bilincsbe verik az emberek lelkét és a testhez láncolják. (...) Ha a Föld nem ihatja be a véremet, te is Júdea helytartója maradsz mindörökre. Nem lobbanhatsz fel újra, hogy visszaemlékezz erre a szobára, erre a találkozásra, a Templomra, Heródes várára, Tabor hegyére, mint az előbb Mamré ligetére. De az én vérem szétolvaszt minden láncot és bilincset."

(Jézus szavaihoz kapcsolódóan idézem Popper Pétert, aki az Utószóban így ír:
"Végül is - Rudolf Steiner nyomán - azt állítom, hogy a görög-római kor idején, az emberiség olyan mélyen materializálódott, hogy elakadt a testtől, az anyagi világtól való elválás lehetősége, megszűnt a szamszarák, a reinkarnáció kőrforgása, tehát megrekedt az emberi továbbfejlődés. A megváltás ennek a helyzetnek a megoldását jelentette. Krisztus vére a földdel, az "anyaggal" elvegyülve - misztikus értelemben - kioldotta az embert szellemi megrekedtségéből.")

Idővel megszületik Jehuda jelentése is Jesuáról, melynek összegzése ez:

"(...) Jesuá rabbi, mind politikailag, mind vallásilag vétlen, ártatlan és érinthetetlen. Csodás gyógyításai bizonyítják a nép és mindenki előtt, hogy a Magasság Hatalmai segítik őt."

További tisztázás céljából, a főpap, egy farizeus rabbi és Pilátus találkozik Jesuával, hogy feltárják előtte kétségeiket és meghallgassák álláspontját. A beszélgetésnek a Hegemon néma szemlélője volt, melynek végén a főpap a következő kinyilatkoztatást teszi:

"Jesuá ben Pandera rabbi! A Világot választottam. A Teremtényt választottam, mert én a földi nyáj pásztora vagyok. Vigyáznom kell a juhokra, hogy a fenevad szét ne marcangolja őket. Ezért halálra adlak téged, mert fel akarod borítani a Teremtő és a Teremtmény első és ősi szövetségét az alámerülésről az anyag világába. Te új szövetséget akarsz, az anyagból való kiszakadás érdekében. Én elhiszem, hogy ez a küldetésed. Véreddel fogod megpecsételni. Mert én mindig védeni fogom a Kőtáblákat, a Frigyládát és a Szentek Szentjét."

Ezután megkötözve elvezették Jesuát, hogy a papság ítéljen fölötte, ülésük azonban nem talált bűnösségére bizonyítékokat. Miután szabadon bocsátják, a nép körében még nagyobb népszerűségre tesz szert.

Tavaszra a főpap levele figyelmezteti Pilátust Jesuá politikai veszélyeire, egyúttal cselekvésre szólítja fel. Hogy a főpap kikényszerítse e cselekvést, a levél másolatát Rómába is elküldte. Mindez lehetetlenné teszi Pilátus önálló mérlegelését, és "azt jelentette, hogy Jesuá rabbinak el kell tűnnie az élet mezőiről." Róma soha sem bocsájtotta volna meg neki, ha szabadon hagyja tevékenykedni a trónkövetelőt, megkockáztatva egy függetlenségi háború kirobbanását.

Innen már egyenes út vezet a jól ismert eseményekhez: letartóztatja a római őrjárattal a Getsemáné olajfaligetben, még egy utolsó beszélgetésre kerül sor Pilátus és Jesuá között, később pedig bekövetkezik a keresztre feszítés is.

Az Utószóban Popper Péter még néhány érdekes magyarázatot és megjegyzést fűz a regényhez, és annak megszületéséhez.

"Műfaji szempontból végül is egy regényt írtam arról, hogy egy művelt római úr, miként élhette meg a golgotai történéseket, egyrészt idegenkedve szemlélve a latin műveltség nézőpontjából barbár héber világot, másrészt, önmaga számára is érthetetlenül, vonzódva hozzá."

"E történetben zsidó, keresztény és gnosztikus elemek szintetizálódnak saját elképzeléseimmel és megérzéseimmel. Baj ez? Azt hiszem, hogy a Szentek Szentje kárpitjának széthasadása és a jeruzsálemi Templom pusztulása után mindenkinek joga van ahhoz, hogy saját maga közvetlenül rendezze viszonyát a transzcendenciával, Istennel, Jézussal, Buddhával vagy Mohameddel."

Abbéli meggyőződésének is hangot ad, hogy könyvével egyaránt ki fogja váltani a zsidó, a keresztény és a materialista meggyőződésűek ellenérzését is. Én azonban azt hiszem, hogy az elkészült mű, még nem a szélsőségesen elrugaszkodott fantázia terméke. Viszont el lehet játszani a gondolattal, hogy talán efféle előzmények is vezethettek Jézus kereszthalálához.

Értékelés: 4/5




2 megjegyzés:

egy ember írta...

Én valahogy zsigerből írtózom a Péterektől (Müller és Popper), de ez egész érdekesnek tűnik. Azért az a harcművészet duma elég húzós, a Biff evangéliumából lopta vajon? :)

Almost Zed írta...

Igen, ez egy rendhagyó könyve (Popper)Péternek. A harcművészeti verziót nem valószínű hogy a Biff-ből lopta, ez a regény a 90-es évek közepén jelent meg először, a Biff későbbi lehet, esetleg Poppertől lopott Moore :)
Robert Graves Jézus király című könyvére hivatkozik az Utószóban Popper, miszerint ő is hasonló alternatív életutat képzelt el Jézusnak.