2009. október 29., csütörtök

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe / Mesék – Elbeszélések

Dorian Gray arcképe
Egy, a Lukács evangéliumából származó idézet - mely a történetben is elhangzik - jól megvilágítja a regény mondanivalóját:
"Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?"

Dorian Gray egy szép és romlatlan fiatalember, aki egy festőt, Basil Hallwardot is megihleti. Egész alakos portrét fest Dorianről. A festő barátja, Lord Henry Wotton is megismerkedik a fiúval, kölcsönös szimpátia alakul ki köztük. Amikor a kép elkészül, Dorian ráébredve saját szépségére és hiúságból, azt kívánja: saját vonásait tekintve maradjon örökre fiatal, helyette inkább a festményen szereplő alak öregedjen. A képet otthonában helyezi el. Lord Henry Wotton nagy hatást gyakorol a fiúra, egy új világ tárul fel előtte, egyedi és merész gondolatok kerítik hatalmukba.

A könyvben számtalan aforizma hangzik el Henry szájából, szellemesek és vitathatóak is vannak köztük, mindenesetre megszínesítik a történet elbeszélését:

"Szomorú elgondolni, de semmi kétség, hogy a Szellem túléli a Szépséget. Ez magyarázza azt is, hogy annyi gyötrelemmel igyekszünk magunkat túlművelni. A létért folyó vad harcban szükségünk van valamire, ami nem mulandó, és így megtöltjük lelkünket mindenféle limlommal és adattal, abban az oktondi reményben, hogy majd ezzel álljuk meg helyünket. A mindenben tájékozott ember - ez a modern eszmény. - És a mindenben tájékozódott ember lelke rettenetes valami. Olyan, mint a régiségkereskedés, csupa monstrum, vastag porréteg alatt, s minden az árán felül becsülve."

"Az emberiség nagyon is komolyan veszi magát. Ez a világ eredendő bűne. Ha a barlanglakó nevetni tudott volna, a Történelem másképp alakul."

"A nők az anyag diadalát jelentik az észen, aminthogy a férfiak az ész diadalát jelentik az erkölcsön."

Fokozatosan Henry befolyása alá kerül Dorian, az ártatlanság és naivitás megtestesítőjét ráébreszti az élet ízeire. Az idő múlásával átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s közben megdöbbenve veszi észre, hogy míg teste tökéletesedni látszik, addig rejtett arcképe egyre rútul. A képet elrejti egy lezárt szobába, hogy a változás ne tűnjön fel az avatatlan szemek számára, ugyanakkor külsejének változatlansága még inkább arra sarkalja, hogy kiélje az örök ifjúság által a végtelen szenvedélyt, vad örömöket és bűnöket. Erkölcstelen, rossz hírek terjedtek róla, a háta mögött összesúgtak az emberek, társaságban elfordultak tőle. Rendszeresen visszatért az elrejtett képhez leellenőrizni a változásokat, és a látvány és annak hatása letaglózta. A kép változó vonásai megmutatták neki élete igazi lezüllését. "Tulajdon lelke kukucskált ki a festményből és tetemre hívta őt."
Évek múltával a festő, Basil Hallward egy éjjel összetalálkozik vele az utcán. Dorian házában kerül sor a beszélgetésre, amely utólag végzetesnek bizonyul. Basil szembesíti Doriant a róla terjedő szóbeszédekről: "Azt mondják, mindenkit elrontasz, kivel barátkozol, s mihelyt belépsz egy házba, ott azonnal gyalázatosság történik. Nem tudom, így van-e vagy sem. Hogy is tudnám? De azt beszélik rólad. Olyan dolgokat közöltek velem, melyekben lehetetlen kételkednem." Végső kétségbeesésében Gray megmutatja a képet a festőnek, de szinte rögtön ezután megöli a festőt. A találkozásnak nincs tanúja, a nyomokat eltüntetteti. Innentől egyre jobban kínozza lelkiismeret furdalása, és eljut arra a pontra, amikor teljesen megundorodik önmagától.

"Jaj, a gőg és szenvedély mily szörnyű pillanatában kérhette, hogy az arcképe viselje tettei terhét, s ő megtarthassa az örök ifjúság mocsoktalan tündöklését! Minden kudarca innen származik. Bárcsak inkább minden bűne, melyet elkövetett életében, magával hozta volna biztos, gyors büntetését! A büntetés tisztít."

Önnön maga lesz saját bírája, s bár a festményt akarja megsemmisíteni, saját szívét sebzi halálra.


Mesék

5 mese kapott helyet e könyvben, sorrendben a következők:
-A boldog herceg
-Az önző óriás
-Az önfeláldozó jó barát
-Az ifjú király
-A halász meg a lelke

Min-mind nagyon szép és bájos történet, ráadásul ezek a mesék nem csupán gyerekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is tanulságul szolgálnak, mivel mindegyiknek van valami erkölcsi üzenete. Nekem ezek a mesék tetszettek a legjobban ebből a válogatás-kötetből.


Elbeszélések

A Canterville-i kísértet
Mr. Otis, az amerikai nagykövet, a családjával a canterville-i kastélyba költözik. Hamarosan a néhai Sir Simon kísértete kezdi őket éjszakánként zavarni, aki ezt már több száz év óta teszi az éppen ott lakókkal. A család azonban feltalálja magát és kibabrál a botcsinálta kísértettel. Kiderül, hogy egy középkori gyilkosság miatt van Sir Simon kísértésre kárhoztatva, ezért nem lelhet békét nyugtalan lelke. A nagykövet jó szívű kislányát, Virginiát arra kéri, hogy segítsen neki megpihenni: "...mert a maga szívében szeretet lakozik, és a szeretet erősebb a halálnál." A kislány megszánja az elcsüggedt kísértetet, sír a bűneiért és imádkozik lelki üdvéért, ezzel Sir Simon örök nyugalmat lel.
A felnőtt Virginia így emlékszik vissza a Sir Simon szellemére:
"Ő mutatta meg nekem, hogy mi az élet, s mit jelent a halál, és hogy miért hatalmasabb mindkettőnél a szeretet."

Lord Arthur Savile bűne
Ebben a szintén különös történetben, a címszereplő tenyeréből egy tenyérjós egy jövőbeli gyilkosság elkövetését olvassa ki. Mindezt - valamilyen rejtélyes oknál fogva - halálra váltan közli a tenyér tulajdonosával. Lord Arthur Savile hisz a végzetben, ezért hogy elébe menjen sorsának, és hamarosan eljövendő házaséletét csak e súlyos teher letétele után kezdhesse el, rokonsága tagjai közül választ áldozatot. Kétszer is próbálkozik, ám egyik esetben sem éri el célját, a gyilkosság nem valósul meg. Végül, hogy a végzet beteljesedjen, maga a tenyérjós válik áldozatává. A kör ezzel bezárult...


A Dorian Gray mostanában igen divatos regény lett, sokan olvassák, nem érdemtelenül. Ugyanilyen érdeklődésre tarthatnak számot meséi és elbeszélései Oscar Wilde-nak, mert bár ellentmondásos személyiség volt életében, emberségről, erkölcsről és szeretetről szóló művei halála után visszahelyezték őt a nagy írókat megillető, jogos elismertség csarnokába.

Értékelés: 4/5

2009. október 26., hétfő

Ottlik Géza: Iskola a határon

Ottlik Gézát szülei a családi hagyományoknak megfelelően katonatisztnek szánták, ezért 1922-től katonai alreál- és főreáliskolákba íratták be. 1923-tól 1926-ig a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-tól 1929-ig a budai katonai főreáliskola tanulója. Egy életre elment a kedve a kaszárnyai fegyelemtől és később múlhatatlan krónikása lett a katonai nevelés embertelenségének. A könyv a határ menti kisváros katonai iskolájában megélt tapasztalataiból született.

Bébé, alias Both Benedek és Medve (Medve Gábor) élményein keresztül ismerhetjük meg katonaiskolai életüket.
Az iskolába kerülve újoncként, 10 évesen azonnal megtapasztalják a kiképzés, gyakorlatozás nehézségeit, ráadásul a tiszthelyettesek, tisztek kemény retorziói mellett a felsőbb évfolyambeliek basáskodásait is el kell viselniük. A kezdeti, egymás iránti idegenkedések, bizalmatlanságok után az évek során eljutnak az egymás iránti szolidaritásig, az egymásért való kiállásig, barátságig. Különböző alkalmi és állandó érdekcsoportok közt kell választaniuk, egyesektől elhatárolódniuk. A felsőbb évesek "kemény magja" (Merényi, Varjú, Homola és a többiek köre) nem riad vissza a megfélemlítéstől, rablástól, verekedéstől, erőszakoskodástól. A családtól épp hogy elszakadt gyerekeknek az iskola által megkövetelt katonás fegyelem és az idősebbektől érkező fenyegetettség kettős szorításában kellett helyt állniuk. Nem mindenkinek sikerült, szökések, fogda, büntetések, megaláztatások és az iskolából való kirúgások jellemezték jó pár diák sorsát.
Bébé és Medve egymással olykor haragban, de legtöbbször közös kedvteléseiknek köszönhetően egymással együttműködve, nem hiba nélkül, de az esztelen erőszaknak nemet mondva jutnak el a felnőtt kor küszöbére.

Ottlik zárt világba visz, a normális élettől elszakított, szélsőséges helyzetbe, és ott aprólékosan ábrázolja a gyerekhőseivel történő szörnyűségeket, azt, hogy egyéniségüket, a védettségben való hitüket, a családi otthonból hozott szeretetvágyukat, igazságérzetüket hogyan zúzzák szét a lehető legbrutálisabban.
A könyv olvasása közben felidéződött sorkatonai szolgálatom egy-egy pillanata, a szereplőknek átéreztem a helyzetét. Ezen kívül azonban nem találtam túl érdekfeszítőnek a történetet. Zavartak az időrendbeli csapongások, egy idő után pedig a tanulók egymás között folyó, újabb és újabb játszmáinak ismétlődései kevésbé voltak érdekesek. A kidolgozottságot, az összeszedettséget hiányoltam belőle. Talán nem véletlen, hogy Ottlik a könyv 1948-ban Tovább élők címmel elkészült első változatát maga kérte vissza kiadójától és nagy mértékben újra írva jelent meg 1959-ben.

Értékelés: 3/5

2009. október 24., szombat

Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából

Hajnóczy Péter a múlt század hatvanas éveitől kezdett novellákat, kisregényeket írni. Sokáig nem jelentek meg nyomtatásban művei, munka mellett írt, alkalmi munkákból élt, volt ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, kőművessegéd, betűszedőinas, szénlehordó. Csak a hetvenes évek közepétől ismerhette meg a szélesebb olvasóközönség, ezután írásaiból élt. Fiatal korától kezdve alkoholista volt, az ital nála szoros kapcsolatban állt az írással.

Kisregényének egyes szám harmadik személyben elmesélt történetében önmaga a szenvedő hős, saját démonaival, látomásaival, s főként az alkohollal küzd, s mindez az alkotásért, az írásért történik. A jelen és a múlt két idősíkja váltakozik a könyvben. Egyrészt egy újabb ivászat írással való összekötésének jelen idejű elbeszélése, másrészt tudósítás a magányos, fiatalkori énjéről, amikor megismerkedett egy lánnyal a strandon. A jelenben és a múltban is olyan elvárásoknak kellett volna megfelelnie, amelyek belső feszültséget okoztak benne. Arra keresi könyvében a választ, hogy hogyan tud önmagához és elveihez is hű maradni. A jelen idősíkján a részegség kiváltotta rémképekről, vad víziókról való leírások érzékletesen bemutatják az alkoholizmus egyik jellemző tünetét. Kendőzetlenül, ironikusan ír az alkoholistákra (és egyéb szenvedélybetegekre) oly jellemző önáltatásokról, önbecsapásokról is:

"Már háromnegyedig kiitta a bort az üvegből. Á.-t várta minden sejtjével, ugyanakkor az is megfordult a fejében, hogy jó lenne meginni még egy üveg bort, természetesen ásványi anyagokat bőségesen tartalmazó, gyógyító hatású szikvízzel, amelyhez képest a bor csak amolyan kísérő és tulajdonképpen a szervezetre ártalmatlan folyadék... Mert: nem holmi kotyvalékról vagy lőréről van szó, de igenis nemes borról, és az mértékkel fogyasztva mindenképp áldásos hatással van arra, aki fogyasztja."

A testi és lelki tünetek őszinte bemutatása, feltárása, a függőségből fakadó kényszeres cselekvések autentikus leírása egyszerre válthat ki szánalmat és elborzadást az olvasóból.

Szinte ars poeticáját fogalmazza meg a könyv vége felé:

"Titkon, úgy remélte, ő nem hal meg alkoholmérgezésben, nem őrül meg, és nem lesz öngyilkos, talán ő az, aki a sors által kiszemeltetett, akinek az a küldetése, hogy éljen és írjon, és kizárólagos tulajdona: rémképei, látomásai előtt tanú legyen, hogy hűvös, kissé kopár, száraz hangon - megtartva tárgyától a három lépés távolságot - elbeszélje, leírja őket munkáiban."

A könyv 1979-es megjelenése után két évvel, 39 évesen meghalt. Halála az éppen kibontakozóban lévő írói pályájának is véget vetett.

Élethelyzete egyedi látásmódot, őszinte önvallomásokat generált Hajnóczyban könyvéhez, ettől találtam különlegesnek és érdekesnek.

Értékelés: 3.5/5

2009. október 22., csütörtök

Feldmár András: Szégyen és szeretet

A könyv Feldmár András Kanadában élő magyar pszichológus, pszichoterapeuta egyik előadásának a szövegváltozata. A hallgatóság soraiból feltett kérdések és az azokra adott válaszok is helyet kaptak benne.

Szégyen és szeretet viszonyát, kapcsolatát boncolgatja Feldmár. Mitől alakulhat ki szégyenérzet az emberekben, szükségszerű-e az? A szeretet nem más, mint a másik ember másságának teljes elfogadása és a valódi párbeszéd. Mindehhez persze bátorság kell. A szeretet pedig munka, és a bátorság nem egy a félelemnélküliséggel.
Érintőlegesen szó esik még a szokásokról, az akaratról, hanyagságról.

Vannak benne érdekes okfejtések, de vannak olyan részek is, amik inkább pszichológia szakos hallgatóknak szólnak, mint a hétköznapi laikusoknak.
Szerintem ennek a könyvnek az az egyik hátránya, hogy egy előadásnak a szövege nyomtatott formában, fésületlenül.
Talán jobb lett volna nekiülni és úgy megírni, bár az sem garancia a jó könyvre (lásd: Csernus doki).

Értékelés: 3/5

2009. október 19., hétfő

Szabó Magda: Az ajtó

A regény Szabó Magda életének egy szeletét tárja fel, bepillantást engedve sorsának egy meghatározó kapcsolatába. Úgy érzem, egyfajta vallomás, gyónás e könyv.

A történet kiindulópontja szerint az írónő férjével miután nemrég nagyobb lakásba költözött, segítséget keres a háztartás feladatainak ellátásához. Így lép be az életükbe az idős Szeredás Emerenc, a környék egyik villájának házfelügyelője. Szorgalmas, lelkiismeretes ember, sokan ismerik és szeretik. A környék több társasházának a járdáját takarítja a legzordabb időjárásban is, emellett családoknál vállal főzést, takarítást. Már az első találkozásukkor feltűnik különös, tartózkodó viselkedése. Miután elvállalja a munkát elkezdődik köztük egy majd' húsz éven át tartó furcsa kapcsolat.
A címben szereplő szó jelképes értelme, az írónő előtt Emerenc lelkének és múltjának nagyon lassan, óvatosan, mindig csak résnyire feltáruló ajtaja. Jelleme, a kívülállónak furcsának tűnő viselkedése, még a gyermekkor történéseiből eredeztethető, amikor családi tragédia részese, aztán korán elszakad családjától és dolgozni kezd, fiatal korában nem teljesedhet be szerelme, későbbi élete során pedig hol egy rabló, hol pedig egy bosszúálló szomszéd tettei ejtenek lelkén sebet. Azonban ha szolidaritást vállalt valakivel, részvéte egyetemes volt, mindenkinek járt. Mindenféle üldözöttet megmentett, lehetett az zsidó kisgyerek, német vagy orosz katona, akár bujkáló ávós is. Az állatok sem voltak kivételek e tekintetben. Lakásának csak az előterében fogadott vendégeket, a tabunak számító szoba titkos menedék volt macskáinak a zord külvilág elől. Viola, az írónőék által talált kutya szorosabb, lelki köteléket alakított ki Emerenccel, mint új gazdáival.
Különös volt Emerenc szeretete is. Akit szívébe zárt, aki "övé volt", azt étellel, ruhákkal, tárgyakkal ajándékozta meg. Az elfogadást elvárta, ugyanakkor el nem szívesen fogadott semmit. Zsarnoki volt szeretete, ellentmondást nem tűrő. Az öregasszony és az írónő között ez sokszor furcsa helyzeteket okozott. Nagyon komoly ellentétpár voltak, két különböző felfogással, egyikük kétkezi munkás, másikuk értelmiségi. Mégis egy nagyon szoros kötelék, és összezördülésekkel tarkított szeretetteljes kapcsolat alakult ki köztük.

"... attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van, rég megérthette volna, de csak azt érti meg, amit akar."

A történet legdrámaibb pontján azzal, hogy Emerenc lakásának ajtaját egészségét féltve, életét megmentendő, segítségnyújtás szándékával - Emerenc szándékával ellentétesen - rátörik, lelkének és emberi méltóságának ajtaját törik be egyszerre. Mindez a jó szándékú írónő asszisztálásával történik, akit bizalmába fogadott Emerenc, feltárta előtte élete ajtaját. Emerenc elárulva, megalázva, megszégyenítve , szuverenitását elveszítve éli meg kórházbeli lábadozását. Ezek után a szomorú végjáték következik, az írónő feszült, gyötrődő lelkifurdalással, vívódással, kétségekkel tekint múltba és jövőbe egyaránt. Végül Emerenc utolsó kétségbeesett tenni akarásával megoldja a bizonytalan jövő problémájának csomóját.

"Mindenki példája volt, mindenki segítsége, a mintakép, keményített köténye zsebéből galambként vászonzsebkendők suhogtak ki, papírba takart cukorkák, ő volt a hó királynője, a biztonság, nyáron az első cseresznyeszem, ősszel a gesztenyekoppanás, télen a parázs tök, tavasszal az első rügy a sövényen: Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni. Emerenc örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy vállalta fel hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe ...
Hogy lehetett volna bármikor is megmagyarázni őt, irgalma anatómiáját, amely állatokkal népesítette be a házát, Emerenc fegyelmezetlenül volt jó, meggondolatlanul nagylelkű, csak egy másik árva előtt leplezte le árvaságát, sose közölte, milyen egyedül van, míg, mint a Hollandi, egymaga kormányozza titokzatos hajóját, mindig ismeretlen vízen, mindig ideiglenes viszonyulások szelében."

Szép és drámai történet ez, az emberi lélek kifinomult ábrázolásával, belső monológokkal. Nekem az tette különlegessé, hogy a valóságra épül, Szabó Magda magánéletének egyes részeiről is tudósít. Számomra - talán mert Szabó Magdától ez az első amit olvastam - szokatlanok voltak hosszú, néha bonyolult fogalmazású mondatai, ám e mondatokból szépség, elegancia és klasszikus műveltség sugárzik.

Értékelés: 4/5

2009. október 15., csütörtök

George Orwell: Állatfarm

Egy angol farm a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, hogy szabadon, sorsukat saját kezükbe véve éljék boldognak remélt új életüket. Orwell 1944-ben készült el a művel, melynek története egyértelműen a szovjet rendszer jellegzetességeinek jegyeit viseli magán. Elképesztő hasonlóságok vannak a cselekmény és a valóságban történtek között. A forradalom előtti elnyomók elleni agitációtól kezdve az új hatalom megszilárdulásán át a személyi kultusz kialakulásáig minden jellegzetességére ráismerni a szovjet kommunizmusnak.

Az öreg kandisznó, Őrnagy forradalmi álma miután megvalósul, mindenki lelkes és boldog a rájuk szakadt nagy szabadságtól, aztán szép lassan kiderül, hogy mégsem minden fenékig tejföl. A történetben az első elégedetlenség akkor keletkezik, amikor a tej és az alma a disznók kiváltsága lesz, holott az Állatizmus Hétparancsolatának 7. pontja kimondja, hogy minden állat egyenlő. Mindezt a vezetők egészségének megőrzésével magyarázzák, máskülönben visszajönne Jones, a gazda, amit senki sem akarna. Aztán akad egy különc fehér kanca, Molli, akinek nem voltak az emberek olyan rosszak és vissza is szökik hozzájuk. A két vezető disznó, Hógolyó és Napóleon közt kialakulnak nézeteltérések, ami egy Hógolyó által kigondolt szélmalom tervének megvitatásakor
odáig fajul, hogy Napóleon az általa felnevelt kutyák segítségével elkergeti Hógolyót és így magához ragadja a hatalmat. Ezután minden rosszért Hógolyót lehet okolni, és az ő ármánykodását, valamint az ellenséggel való összejátszását is fel lehet hozni érvként. Fokozatosan megváltoznak a forradalom után kialakított demokratikus játékszabályok, mégpedig Napóleon érdekeinek megfelelően, ezzel együtt pedig kialakul a személyi kultusz is.
A jellegzetes karakterek közt található Süvi, a disznó, a néphez kiküldött agitátor és propagandista, akinek feladata megmagyarázni és elfogadtatni a köznépre nézve hátrányos intézkedéseket és lelkesíteni a népet:
"Fegyelem, elvtársak, vasfegyelem! Ez most a jelszavunk. Egyetlen hibás lépés, és ránk tör az ellenség. Mert azt ugye nem akarjátok, elvtársak, hogy Jones visszajöjjön?"
Persze, hogy nem akarták.
Az eszmével elkábított, vakhitű, de önfeláldozó és a közösségért tettre kész egyszerű munkás jelképe Bandi, a ló. Két jelszavát: "Majd még keményebben dolgozom!" és "Napóleonnak mindig igaza van!" megfelelő válasznak érezte minden problémára.
A vezetők figuráiban valódi személyekre asszociáltam, úgymint: Őrnagy (Lenin), Hógolyó (Trockij), Napóleon (Sztálin). A kutyák pedig a mindenkori erőszakszervezet szerepét töltik be.
A szélmalom építése Napóleon felügyelete alatt mégis megkezdődik, azonban egy szélvihar ledönti. A vezetés eldönti az újjáépítést, ami még vastagabb falakat, ezáltal még verejtékesebb munkát igényel a dolgozóktól. Megjelennek az első koncepciós perek. Bejelentik, hogy Hógolyóról kompromittáló dokomentumokat találtak, miszerint lepaktált az emberekkel. Az egykori hős harcostársat árulóvá nyilvánítják, az ügyben érintett, magukat bűnösnek valló állatokat pedig kivégzik a kutyák. Ezek az események váltják ki az első igazán komoly döbbenetet az állatokból. Az állatok még keményebben gürcölnek, a gazdaság mezei munkái mellett a kétszer vastagabb falú szélmalmon, viszont kevesebb élelem jut a köznépnek. Persze a hivatalos magyarázat mindig arról szól, hogy jobb a helyzet mint Jones gazda idején:
"Vasárnap reggelenként Süvi a csülkei közt tartott hosszú papírszalagról felolvasta nekik azokat a számoszlopokat, amelyek bebizonyították, hogy a takarmányféleség-termelés kétszáz, háromszáz vagy ötszáz százalékkal emelkedett, melyiké hogy. Az állatoknak semmi okuk nem volt rá, hogy ne higgyenek neki, annál is kevésbé, mert már nem emlékeztek rá világosan, milyenek is voltak a viszonyok a Forradalom előtt. Mindazonáltal voltak napok, amikor úgy érezték, jobban örülnének kevesebb számnak és több ennivalónak."
A disznók előbb beköltöztek az emberek házába, ami a Forradalom után tabunak lett nyilvánítva. Az erre való rosszalásra a magyarázat: a vezetőknek pihenteknek kell lenniük a fontos döntések meghozatalához. Aztán Napóleon külön lakosztályba költözött, egyedül étkezett és különböző titulusokat kapott (Minden állatok atyja, az Emberiség Réme, a Juhnyáj Védelmezője, stb). Az elkészült malmot Napóleon-malomnak nevezik el. A személyi kultusz virágzott!
Frederick, a szomszéd gazda embereivel megtámadja a farmot, a szélmalmot ledöntik, de véres csata árán ismét megfutamítják őket az állatok.
Aztán a gazdaság idővel egyre gazdagabb lesz (a szélmalom pár év után elkészül), de az állatok mégsem gazdagodnak, kivéve a kutyákat és a disznókat. A disznók nagy ivászatokat, banketteket tartanak. A végére megtanulnak két lábon járni, felveszik az emberi szokásokat, ruhákat kezdenek viselni. A 7.parancsolat helyett csak egyetlen marad:
"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél."
A könyv legvége az igazi döbbenet, amikor a disznók a Forradalmat kiváltó, embereket tagadó és gyűlölő elveik végképp a porba hullnak az olvasó szeme előtt. A disznók ugyanis Napóleon vezetésével vendégül látják a szomszédos gazdák küldöttségét, hogy megmutassák nekik elért eredményeiket. Az emberek csodálatukat fejezték ki, majd este a házban kedélyesen italoztak, beszélgettek egymással. "Mr.Pilkington újra gratulált a disznóknak az alacsony fejadagokért, a hosszú munkaidőért, és azért, hogy a kényeztetés semmi jelével nem találkozott az Állatfarmon." Napóleon itt bejelenti, hogy megszűnik az "elvtárs"-ozás, Állatfarm helyett pedig újra Major-nak hívják a tanyát. Kártyaparti közben veszekedés, ordítozás folyt a felek közt, mindezt ámulva szemlélte az ablakon keresztül beleső többi állat:
"Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó."

Döbbenetes, hogy Orwell már 1944-ben ilyen jól látta a szovjet diktatúra jellegzetességeit, bűneit, veszélyeit, amelyekkel hazánk pár év múlva szinte szóról szóra szembesült. Ugyanakkor nem egyedi a jelenség, más típusú diktatúráknak is hasonló a működési elvük. Nagyszerűen rajzolja meg azokat a fokozatokat, ahogyan változik az eszményinek képzelt rendszer, a vezetők és vezetettek motivációja és gondolkozásmódja is a helyén van.
Azt hiszem Orwell páratlan, és a jövő generációinak is szóló és őket is figyelmeztető fontos könyvet alkotott épp abban a pillanatban, amikor a Szovjetunió már az európai terjeszkedéshez készülődött.

(u.i.: Orwell 1984 című regényét kétszer is elkezdtem olvasni, de valahogy egyik alkalommal sem nyerte el a tetszésem. Ezek után a későbbiekben talán még kapni fog tőlem egy harmadik esélyt is.)

Értékelés: 4.5/5

2009. október 13., kedd

P. Howard: A tizennégy karátos autó / A Láthatatlan Légió

Rejtő Jenő (alias P. Howard) történeteivel életemben először úgy 8 éves koromban találkoztam, mégpedig a Füles rejtvényújság képregény-sorozatában. 14 éve könyvben olvastam a Szőke ciklont és a Vesztegzár a Grand Hotelben-t, aztán nemrég a munkahelyemen kezembe akadt egy kósza példány mostani bejegyzésem tárgyáról. Mivel a fentebb említett írásokról szép emlékeket őrzök, elolvastam eme könyvet is.

A tizennégy karátos autó
Gorcsev Iván, a szélhámos fiatalember és felfogadott titkára, Vanek Úr hihetetlen kalandokat élnek át a történetben. A titokzatos, tizennégy karátos arannyal terhelt Alfa Romeo (amelyet rablók által mások is szeretnének megszerezni) számtalanszor el- és feltűnik Gorcsev közreműködésével, aki a tulajdonos lányának szerelméért még a francia idegenlégióba való belépést is vállalja. A légió kötelékében elfoglaltságaira tekintettel csak az első néhány órát tölti el személyesen, Vanek Úr azonban mint alközlegény, inkognitóban beugrik helyette, viszont személye a francia idegenlégió számára valóságos sorscsapás, nem egyszer kergeti az őrületbe feletteseit. A számtalan elképesztő esemény után a végére Gorcsev segítségével a rablóktól visszaszerzett autót sikerül a megfelelő sivatagi célállomásra eljuttatni, így Gorcsev a leány kezét, Vanek Úr pedig a civil szabadságot nyeri el.

A Láthatatlan Légió
Afrikában legendák terjednek a sivatagban masírozó Láthatatlan Légióról, egy rejtélyes katonacsapatról. Egyenruhájuk fekete, harmonika és kürt dallama hív sorakozóra, a menet legvégén pedig egy kísérteties konflis zárja a sort.
Sir Oliver Yolland angol üzletember, egy petróleum lelőhelyet akar elfoglalni a konkurencia elől, ehhez szüksége van egy csapat katonára. Ez az alkalmilag sorozott társaság mindenféle kétes alakból áll, felszerelésük és ruházatuk sem mindennapos, az idő viszont sürget, nekiindulnak hát a Szaharának. Az út során különböző, meglehetősen bizonytalan személyazonosságú személyek csatlakoznak a társasághoz, egyeseknek értékes dokumentumokra is fáj a foguk. A sok kalandokkal teli vándorlás után az eredeti céltól eltérően, de az újnak megfelelve teljesíti feladatát a Légió, a szereplők többségéről pedig kiderül, hogy nem az, akinek kiadta magát.

Rejtői humor a 30-as évek hangulatában, néhol ütős, néhol erőltetett poénokkal és szituációkkal.
Elég hullámzónak találtam a színvonalat, különösen A tizennégy karátos autó esetében.
Nem bántam meg hogy elolvastam, de csak azért mert éppen nem volt más olvasnivalóm.

Értékelés: 3/5

2009. október 8., csütörtök

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól

A spanyol polgárháború 1936 és 1939 között zajlott. A szemben álló felek: a köztársaság pártiak (liberálisok, demokraták, szocialisták, kommunisták, anarchisták, anarcho-szindikalisták), illetve a felkelők (konzervatívok, francóisták, nacionalisták, monarchisták). A köztársaságiak csekély segítséget kaptak a Szovjetuniótól, valamint az értelmiségiekből, művészekből, írókból és a politikailag elkötelezettekből álló Nemzetközi Brigádok önkéntesei csatlakoztak hozzájuk. A felkelőket Németország és Olaszország támogatta fegyverekkel és katonákkal.
1937-ben Hemingway újságíróként Spanyolországba utazott hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról. 1940-ben jelent meg először e polgárháborús regénye.

A regény főszereplője, Robert Jordan, egy amerikai fiatalember, tíz éve él Spanyolországban és egy éve vesz részt a polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. Felettese, Golz tábornok utasítására a fasiszta vonalak mögött egy hidat kell felrobbantania, ezzel akadályozva meg egy, a felkelők által indított ellentámadást. A hegyekben tartózkodó, barlangokban meghúzódó, az ellenségtől mindig fenyegetve lévő gerillákkal szövetkezve tudja végrehajtani tervét. Három napig van köztük, ez idő alatt kell az akciót elfogadtatni és megszervezni a kis csoporttal. Feltárulnak a csoport különböző tagjainak polgárháborús tettei, emberi, jellembeli tulajdonságai, úgyszintén a spanyol vérmérséklet és mentalitás karakterei. Elbeszéléseik nyomán kivégzések, robbantások, leszámolások, nyers erőszak elevenedik meg a könyv lapjain. A fasiszták kegyetlenkedései, sokszor a köztársaságiakból is embertelen cselekedeteket váltott ki. Mindkét szemben álló fél véres leszámolásokban vett részt.
A táborhelyen szerelem szövődik Robert Jordan és egy, a gerillák által megmenekített lány, Maria között, aki korábban súlyos testi és lelki sebeket szerzett. Szüleit a szeme láttára kivégezték a falangisták (a spanyol fasiszta párt tagjai), őt magát pedig többen megerőszakolták. Jordan és Maria a háború borzalmaival szemben egymásban megtalálják a vigaszt, a menedéket.
A híd robbantásának időpontjához közeledve Jordanék rájönnek, hogy az eredetileg tervezett meglepetésszerű támadás kudarcra van ítélve, a fasiszták felkészültek rá. Jordan, a támadás elhalasztását kérő üzenete későn jut el Golz tábornokhoz, az akció lefújása nem lehetséges. ezzel együtt az amerikai a gerillák segítségével a rá bízott feladatot elvégzi, a hidat felrobbantja, ám mindez emberéletekbe kerül és ő maga is súlyos sebesülést szerez a visszavonulás során.
A történet jól érzékelteti, milyen komoly nehézségekkel kellett szembenézniük a gerilla csapatoknak. Egyrészt a különböző származású, nemzetiségű harcosok is megosztották alkalmanként a csapatok tagjait, másrészt a rosszul szervezett, fegyverekkel nem túl jól álló gerillacsapatok a felső katonai vezetéssel sem mindig tudtak szoros kapcsolatban állni.

Hemingwaynek a polgárháborús Spanyolországban való tartózkodása jó rálátást biztosított ahhoz, hogy saját élményeit, tapasztalatait felhasználva, a spanyol köztársaságiakkal rokonszenvezve, de amerikai nézőpontból mesélje el történetét.

Értékelés: 3.5/5

2009. október 5., hétfő

Kurt Vonnegut: Macskabölcső

Szándékosan kezdtem a Vonnegut-könyvekkel való ismerkedést az Éj anyánkkal pár hónappal ezelőtt, az egy komoly tartalmú és mondanivalójú regény. A legtöbb ismert művében azonban szürreális képek, események, időutazások is előfordulnak különleges, abszurd humorral vegyítve. Sokan szeretik őket, de különleges stílusa miatt nem mindenkinél arat osztatlan sikert. Az Éj anyánk számomra tökéletes élmény volt, "megkockáztattam" hát egy könnyedebb regényét.

A Macskabölcső első mondata: "Ebben a könyvben egy szó sem igaz". Nos, valóban itt szinte a könyv lényege kerül megfogalmazásra, a szituációk, a helyek, a szereplők és a bokononista vallás írónk élénk képzeletének szülöttei.
A történet mesélője egy író, már az elején megvallja, hogy ő bokononista, és e fura vallásba folyamatosan betekintést nyújt Bokonon-idézetek, "Kalüpszó"-k, speciális szavak és azok magyarázatainak segítségével. A sztori kiindulópontja, hogy mesélőnk anyagot gyűjt az Aznap volt a Világvége című készülő könyvéhez. Többek közt arra kíváncsi, hogy mit csinált az atombomba egyik alkotója azon a napon, amikor ledobták az első atombombát Japánra. A tudós egyik gyerekével levelezve kerül tudtán kívül kapcsolatba a bokononizmussal. Innentől aztán megismeri karasza tagjait, San Lorenzo furcsa szigetére kerül (itt alapította meg Bokonon a vallását és nem is terjed túl a szigeten). Itt rádumálják a köztársasági elnöki tisztségre, szembesül a szuperjég pusztító hatásával, és a legvégén magával Bokononnal is találkozik. (A könyvben az egyes szituációk helyzetkomikuma az igazán érdekes.)

Bokonon-szótár:

foma = ártalmatlan hazugság

karasz = emberek brigádja, mely Isten akaratát cselekszi, akár tudattalanul is

kankan = az eszköz, mely révén valaki a karaszába eljut

sziunkák = az élet kacsai (összekuszálódhat más sziunkákkal)

vámpéter = a karasz tengelye

buzgó, buzgó, buzgó = ezt suttogják a bokonisták, ha eltűnődnek, mily bonyolult és kifürkészhetetlen az élet gépezete

vin-dit = hirtelen, szubjektív lökést jelent a bokonizmus felé

rang-rang = olyan személy, aki az embert bizonyos gondolkodásmódtól eltéríti, méghozzá úgy, hogy a rang-rang tulajdon példájával bizonyítja az illető életmód képtelenségét.

duprasz = kétszemélyes karasz

nagybömb = hamis karasz, látszólagos brigád, ami Isten útjainak szempontjából céltalan (pl. az Amerikai Forradalom Leányai, a General Electric cég, az Agglegények Nemzetközi Rendje - valamint bármely nemzet, bármikor, akárhol.)
"Ha érteni vágyod a nagybömböt,
hámozz meg egy léggömböt."

boko-maru = a tudatok elegyítésének szertartása (talpak összeérintése)

za-ma-ki-bo = sors, elkerülhetetlen végzet

szárunol = meghajtja fejét vin-dit-e parancsa előtt

szin-vat = olyan ember, aki a másiknak teljes szerelmét kívánja (Bokonon azt tanítja, hogy nagyon gonosz dolog, ha nem szeretünk mindenkit egyformán)

pul-pa = Isten haragja

Hibázni lehetetlen - ez az általános bokononi köszöntés, ha félszeg emberrel találkoznak.


Ezek után annak aki még nem olvasta, lehet hogy kissé zavarosak az eddigiek, olvasás közben azonban jól lehet követni.
Az egész könyv tele van abszurd helyzetekkel, fonák szituációkkal és humorbonbonokkal, mindemellett komoly társadalomkritikai hangokat is kiérezni belőle . Befogadásához rá kell hangolódni, meg kell szokni a stílusát, és szabadjára kell engedni a fantáziánkat.
Nem hibátlan mű, de két komolyabb hangvételű könyv között jó kis kikapcsolódást nyújthat.

"Különös úti célok - az Isten táncórái" (Bokonon)

Értékelés: 4/5