2009. augusztus 21., péntek

Katherine Anne Porter: Bolondok hajója

Vannak könyvek, amelyekről még sohasem hallottunk, nem ismerjük jó vagy gyengébb tartalmat rejtenek-e, ám egyszer csak megtalálnak bennünket. A Bolondok hajója nekem ilyen könyv. Az antikvarium.hu-tól rendeltem még a nyár elején két regényt, és ezt ajándékként küldték harmadiknak. Ilyenek a véletlenek... Máskülönben talán sohasem olvastam volna.

Adott egy N.L.Vera nevű német óceánjáró hajó, mely 1931.aug.22-szept.17 közötti útján Mexikóból Németország felé tartva a történet színhelyéül szolgál. Németek, spanyolok, kubaiak, mexikóiak, amerikaiak utaznak együtt hetekig tartó, bár többségük által önként vállalt, de mégiscsak kényszerű összezártságban. A több tucat szereplő különböző származása, jelleme, habitusa, sőt még testi fogyatékossága vagy betegsége is számtalan ellentétnek és nézeteltérésnek, ritkábban pedig rokonszenvnek a forrása a történetben. Boldogtalanság, önbizalomhiány, testi vonzalom, ellenszenv, alkohol, drog, erkölcstelen életmód, fiatalos cinizmus gyötri az egyes szereplőket, csoportjaikat. Ugyanakkor az antiszemitizmus is felbukkan alkalmanként (nem véletlen a történet időpontja, a hajó és az egyes figurák származása!). Szinte mindenki idegen a másiknak és amikor eljön az ideje, megkönnyebbülve hagyják el a hajót, hogy megszabadulhatnak egymástól.
Nincs a könyvben olyan meglepő vagy megdöbbentő fordulat, mint pl. egy váratlan gyilkosság, bár többször is kínálkozik rá alkalom a történetben. (Leszámítva az egyetlen tragikus balesetet.) Ennek ellenére a szereplők legkülönfélébb viszonyai, konfliktusai különleges szituációkat eredményeznek, érzelmeik és érzéseik változásába is érdekes bepillantást nyerhetünk. Ráadásul a helyszín sem hétköznapi.
Úgy éreztem, mintha a könyv első kétharmadát részletesebben kidolgozta volna Porter, mint az utolsó oldalakat, közvetlenül a németországi megérkezés előtt, ám ez nem megy a történet rovására. (Egyébként 20 évig írta regényét Porter, nem lehet hát azt mondani, hogy összecsapta volna.)

Összességében ez a könyv jó választás volt a sors részéről (meg az antikváriumtól), hogy ezúttal épp ezt küldte "zsákbamacska"-ként nekem.

Értékelés: 4/5

2009. augusztus 13., csütörtök

Stephen King: A sárkány szeme

Ez volt az a könyv eddig King művei közül (leszámítva a Setét Torony ciklust), amellyel már többször szemeztem könyvesboltokban, ám valamiért sohasem volt kedvem megvenni, valahogy tudat alatt úgy érezhettem, hogy nem sokat vesztenék, ha kimaradna. Márpedig ez, tekintve hogy beletartozom olvasói törzsközönségébe, elég különösen hangzik. Viszont a kíváncsiság nem hagyott nyugodni, így egy jó hónappal ezelőtt antikváriumból rendeltem egy példányt, mostanra pedig túl vagyok az olvasásán is.

A történet a képzeletbeli Delain birodalomban játszódik, ahol az öreg királyt megmérgezi Flagg, a gonosz varázsló, hogy káoszba és nyomorba döntse a birodalmat. A gyanút az idősebb fiúra, Peterre, a trón várományosára tereli, hogy a kisebbik, gyengébb akaratú fiú, Thomas legyen a király, akit aztán kénye kedve szerint irányíthat majd ördögi tervei megvalósításában. Peter a Tűtoronyban raboskodik, ahonnan még senkinek sem sikerült megszöknie, ám saját leleményességének köszönhetően, valamint barátai segítségével sikerül megmenekülnie, ártatlanságát bebizonyítania és a gonosszal leszámolnia.

A történetet és a megvalósítást illetően is volt hiányérzetem. Olvasás közben hiányoltam King rá jellemző, karakteres stílusát. Ha nem tudtam volna hogy ő a szerző, meg nem mondtam volna, hogy az ő könyve. A történetet is mintha kissé összecsapta volna, nem túl érdekfeszítő a sztori a többi történeteihez képest. Tény, hogy az előszóban King tesz rá utalást, hogy e könyvvel végre lánya érdeklődését is fel akarta kelteni, mivel addig elkészült regényei egy cseppet sem érdekelték. Nem nyomasztó, csavarokkal teli horrort írt, hanem egyszerű meseregényt. Talán emiatt, na meg hogy lánya rokonszenvét is elnyerje, némi kompromisszumot kellett kötnie fantáziájának szüleményeivel. Bár rengeteg meseszerű alak és történet található más regényeiben, azért mégis izgalmasabbak, életszerűbbek, humorosabbak és jobban megkomponáltabbak.
Egynek elmegy, de ha most ismerkedsz Stephen King regényeivel, elsőnek ne ezt válaszd.

Értékelés: 3/5

2009. augusztus 10., hétfő

Hermann Hesse: Az Üveggyöngyjáték

A regény négy részre tagolódik:

1. Az Üveggyöngyjáték
Az író az alcím szerint egy közérthető, a játék történetébe való bevezetésre próbál kísérletet tenni, amely számomra igen szárazra és elvontra sikeredett. Az Üveggyöngyjátékról így ír a könyv fülszövege: "A titokzatos, megfoghatatlan Üveggyöngyjáték a szellemi élet egyik lehetősége, absztrakt eszme, virtuóz bánásmód az emberiség teljes kultúrkincsével, játék e kincs minden tartalmával, a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez."
Az Üveggyöngyjátékot egy képzeletbeli tudósállamban művelik és irányítják. A székhelye Kasztília, a szervezetet pedig mely felügyeli és szervezi e szellemi játékot és tagjait, Rendnek nevezik.

2. Josef Knecht Magister Ludi életrajza
Ebben a fejezetben olvashatunk a főszereplő egész életéről, ez a könyv fő része. Knecht a Renbe való bekerüléstől kezdve fokozatosan magáévá teszi az Üveggyöngyjáték szellemiségét. Eleinte szellemi párbajt vív egy tanuló társával Plinio Designori-val, aki meglehetős hévvel kritizálja a játékot, míg Knecht mellette érvel.
Designori: "A te megbízatásod az, hogy rámutass: a természetes, naiv élet szellemi fegyelem nélkül elposványosodik, s okvetlenül az állati létbe vagy még lejjebb fejlődik vissza. Nekem viszont újra és újra emlékeztetnem kell téged arra, milyen kockázatos, veszélyes és végül is terméketlen az olyan élet, amely tisztán a szellemre épül."
Közben azonban sikerül a zárt, belső világból Designori és egy szerzetesi vendégeskedés valamint történelmi tanulmányai révén kitekintenie, "éberen sejteni kezdte a valóságot", nyitottabbá tette a világ iránt. Majd ambiciózussága, szorgalma, elhivatottsága által felér a csúcsra, megválasztják Magister Ludinak, a játék lebonyolításáért felelős legmagasabb vezetőnek, amit kiválóan lát el. Aztán újra találkozik régi vitapartnerével, Designori-val (aki Knecht-el ellentétben nem maradt a Rendben), újra kicserélik nézeteiket, immár jó pár év tapasztalattal a hátuk mögött.
Designori egy igen kritikus, de valós kritikája egy olyan kívülálló szemével, aki tisztában van a Rend működésével is: "... ahol élethossziglan veszélytelen, vértelen , bájos játékokat játszanak, és ahol minden zavaró életmozgást, minden nagy érzést, minden őszinte szenvedélyt, a szív minden hullámverését a meditatív terápiával tüstént helyreraknak, elhárítanak és semlegesítenek. Vajon nem mesterkélt, sterilizált, szőrszálhasogató, megnyirbált világ, félig-világ és látszatvilág ez csupán, amelyben ti gyáván vegetáltok, bűn nélküli, szenvedély nélküli, éhség nélküli világ, se-sava-se-borsa-világ, család nélkül, anyák, gyermekek nélkül, sőt szinte nők nélkül! Az ösztönéletet meditációval fékeztétek, a veszélyes, vakmerő és súlyos felelősséggel járó dolgokat, mint a gazdaság, a jog, a politika, nemzedékek óta gyáván másokra hárítottátok. Így élitek henye, here életeteket, terhes kötelességek és megélhetési gondok nélkül, és hogy ez ne váljék unalmassá, buzgón foglalkoztok ezekkel a tudós különlegességekkel: szótagokat és betűket számoltok, zenéltek, és játsszátok az Üveggyöngyjátékot - miközben kint a világ szennyében szegény, agyonhajszolt emberek valódi életet élnek és valódi munkákon munkálkodnak."
Knecht válaszából: "... A tudományosság nem mindig és nem mindenütt volt derűs, noha annak kellene lennie. Nálunk, ahol az igazság kultusza szorosan kapcsolódik a szépség kultuszához, és ezenkívül a meditációs lélekgondozáshoz, sohasem veszítheti el egészen a derűjét. Üveggyöngyjátékunk pedig egyesíti magában mind a három alapelvet: a tudományt, a szépség tiszteletét és a meditációt. Így hát az igazi Üveggyöngyjátékost úgy kell áthatnia a derűnek, ahogy az érett gyümölcsöt átitatja édes nedve, s elsősorban a zene derűjének kell hatnia benne, a zenének, amely nem más, mint bátorság, derűs , mosolygó tánclépés a világ borzalmai és lángjai között, ünnepi áldozás."
Élete vége felé meggyőződésévé válik, hogy a Rend egészségtelen, világtól hermetikusan elzárt és öncélú működése hosszú távon nem fenntartható és pusztulásra van ítélve. Ahelyett, hogy gépiesen végezné tovább feladatait, úgy dönt, hogy kilép a Rendből és világi életet él hátralévő éveiben.
Knecht a Rend főnökének arról, hogy miért akar távozni:
"Jó ideje eljutottam addig a határig, amikortól Üveggyöngyjáték-mesteri munkám már örökös ismétléssé, üres gyakorlattá és formasággá válik, s örömtelenül, lelkesedés nélkül, sőt néha hitetlenül végzem. Ideje volt, hogy abbahagyjam."
"... kockázatra, nehézségekre és veszélyekre vágyom, éhezem a valóságra, a feladatokra és tettekre, a nélkülözésekre és szenvedésekre is."
Designori álláspontja is változott némiképp a valós életről az évek során, világi élete nem töltötte el teljes megelégedettséggel. Emiatt azonban még inkább közeledett a két ember álláspontja egymáshoz, kevésbé voltak már dogmatikusak, hogy megtapasztalták mindkét világ árnyoldalait is. Designori segít visszailleszkedni Knechtnek a hétköznapi világba az által, hogy felfogadja fia mellé tanítónak.

3. Josef Knecht hátrahagyott írásai
Knecht fiatalkori költeményeit tartalmazza.

4. A három életpálya
Knecht képzeletbeli önéletrajzai különböző korokba helyezve. Tanuló évei alatt kapta feladatul ezek írását. Különösen tetszett A gyóntatóatya és az Indiai életrajz. Sorsról, szellemről, lélekről és annak vívódásairól, a majáról (káprázat).

A világtól, a valós élettől szándékosan elzárkózó, részt abból nem vállaló öncélú szellemiség a kollektív emberiség javát nem szolgálhatja, hosszútávú fejlődése és léte fenn nem tartható. Ugyanakkor, az egyén számára is fontos, hogy megtalálja élmények és tapasztalatok által a lelki továbbfejlődés útját. Valami ilyesmi summázatot tudok a történet tanulságaként idecitálni.
Az emberi szellem és kultúra dilemmáiból kaptam a könyv által egy elég tömény adagot. A mondanivaló rendben is van, azonban egy "földközelibb", közérthetőbb csomagolással sokkal élvezetesebb lehetett volna. Többször is gondoltam közben az olvasás végleges befejezésére, de aztán újra meg újra adtam neki még egy esélyt. A vége felé már kezdett olvasó-barátabbá válni a könyv.

Ezért a könyvéért Hesse 1946-ban Nobel-díjat kapott, nekem azonban A pusztai farkas és a Sziddhárta jobban tetszett.

Értékelés: 3/5